A Szív világnapja van

Szeptember 29-én ünnepeljük az egyik legkeményebben dolgozó izmunkat, mely a nap 24 órájában folyamatosan azon dolgozik, hogy ellássa testünket és szerveinket elegendő mennyiségű vérrel. Szívünk percenként átlagosan 70-75-öt dobban, működését természetesnek vesszük és jó esetben nem is vesszük észre. Azonban nagyon fontos, hogy odafigyeljünk karbantartására,
egészségének megőrzésére, hiszen egy életen át szükségünk van rá!
A keringési betegségekkel összefüggő halálesetek évente több, mint 18 millió halálozásért felelősek, így a világon az egyik vezető haláloknak számítanak, Magyarországon pedig 2020-ban több mint 43.000-en vesztették életüket valamilyen kardiovaszkuláris megbetegedésben, ezzel megelőzve még a daganatos betegségeket is.
A kardiovaszkuláris betegségek közé tartozik
minden szív- és érrendszeri betegség, ebbe pedig belesoroljuk az agyi vérellátással kapcsolatos
problémákat is, mint például a stroke.
A WHO felmérési szerint a szívinfarktusok és stroke-ok 80%-a megelőzhető lehetne. Ezért érdemes odafigyelni a táplálkozásra, a rendszeres testmozgásra, a lehetőségekhez mérten minél kevésbé
stresszes életmódra és az orvosi kivizsgálások rendszeres elvégzésére.
Ehhez is segítséget nyújt az egészségtudatos életmód népszerűsítésével a Budakörnyéki Egészségprogram.